Írország védőszentjére emlékszik az angolszász világ színe-java március 17-én. Így tulajdonképpen ehhez az egészhez nekem semmi közöm, de a blog apropóján próbálok majd időről időre egy-két évfordulóról megemlékezni.
Ezen a napon halt meg, az 5. században a térítő Patrik.
De nem is róla akartam írni, hanem egy másik írről, aki időben, gondolatiságban sokkal közelebb áll hozzám. Ő lenne William Butler Yeats. Annyit mondhatok: csodásak a versei, és egy egészen különleges felfogásrendszert kanyarított köréjük. Nem is gondoltam volna, hogy valaki ennyire megszerkesztheti az egész életművét. Persze, egyelőre még csak egy benyomást szereztem róla, de az nagyon erős volt.
Szóval ezen a napon én Yeatsről emlékezem meg, mert mégiscsak az lenne jó, ha "sirályok lennénk a habon, te meg én"!
Bizánc
Bizánc
Hátrál a nap tisztátlan képe mind;
Ágyban a császár ittas népe mind.
Hátrálnak éji zaj, korhely dalok,
Hogy a nagy harang elkongatott.
Egy csillagfényes, holdsütötte dóm
Lenéz mindent, ami
Bonyolult-emberi,
Vér mocsarát, dühét utálkozón.
Ágyban a császár ittas népe mind.
Hátrálnak éji zaj, korhely dalok,
Hogy a nagy harang elkongatott.
Egy csillagfényes, holdsütötte dóm
Lenéz mindent, ami
Bonyolult-emberi,
Vér mocsarát, dühét utálkozón.
Elém egy rém lebeg, ember, vagy árny,
Árny, mintsem ember az, rém, mintsem árny;
Hades múmia-pólyájú orsaja
Csavart útját legöngyölheti ma.
Csak lehellettelen halotti száj
Hívhat íly társat itt.
Hívom a földöntulit:
Jöjj, halálban-élet s életben-halál!
Árny, mintsem ember az, rém, mintsem árny;
Hades múmia-pólyájú orsaja
Csavart útját legöngyölheti ma.
Csak lehellettelen halotti száj
Hívhat íly társat itt.
Hívom a földöntulit:
Jöjj, halálban-élet s életben-halál!
Csoda, madár, vagy vert-arany remek,
Inkább csoda, mint szárnyas, vagy remek.
A csillagfényes aranyág csucsán
Hades kakasait példázza tán,
Vagy gúnyol hangosan, mint kit a hold bánt,
Mert érc-dicsőség megmarad,
Mulandó szirmot, madarat,
Mocsárnak, vérnek minden bonyodalmát.
Inkább csoda, mint szárnyas, vagy remek.
A csillagfényes aranyág csucsán
Hades kakasait példázza tán,
Vagy gúnyol hangosan, mint kit a hold bánt,
Mert érc-dicsőség megmarad,
Mulandó szirmot, madarat,
Mocsárnak, vérnek minden bonyodalmát.
Láng lebben a császár kőpadlatán,
Nem rőzsegyujtó s vascsiholta láng;
Vihar se fogja: láng lángot terem,
Hová vér-nemzett lelkek soka jön
Túl minden zagyva emberi dühön,
Belehalván a táncba,
Haldokló, buja tránszba,
Mely megperzselni egy csipkét is képtelen.
Nem rőzsegyujtó s vascsiholta láng;
Vihar se fogja: láng lángot terem,
Hová vér-nemzett lelkek soka jön
Túl minden zagyva emberi dühön,
Belehalván a táncba,
Haldokló, buja tránszba,
Mely megperzselni egy csipkét is képtelen.
Delfin vér-mocskos hátán nyargalász
Szellem szellem után! Az árt töri a rács,
A császár vert-arany szép rácsai!
A táncos folyosó márványai
Megtörik a bonyolultság dühét,
E rémeket, melyek
Újakat nemzenek,
S a tenger delfin-tépte, tajtékzó vizét.
Szellem szellem után! Az árt töri a rács,
A császár vert-arany szép rácsai!
A táncos folyosó márványai
Megtörik a bonyolultság dühét,
E rémeket, melyek
Újakat nemzenek,
S a tenger delfin-tépte, tajtékzó vizét.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése