Most először éreztem azt a Könyvklub kapcsán, hogy nem akarom ezt tovább folytatni...
Kezdem az elején.
Ennek a hónapnak én voltam a felelőse: én választottam könyvet, voltam felelős azért, hogy rendesen megbeszéljük az olvasmányt, megteremtsük mindehhez az atmoszférát. Csáth Gézát választottam. Sajnos, nem úgy sikerült, ahogy terveztem, pedig sokat készültem rá, nagyon vágytam arra, hogy a többieknek is tetsszen - legalább egy kicsit.
Viszont már előzetesen is elég sok negatív megnyilatkozást voltam kénytelen elviselni, így nem volt egyszerű dolgom. Talán túl sok is voltam egyszerre, túl sokat akartam átadni, megbeszélni. Sajnos, olyan is akadt, aki el sem olvasta a teljes művet. Megvallom, már ez is rosszul esett. Talán ez lenne az alap, amit elvárhat az ember egy könyvklubtól. Talán tévedek. Talán nem. Talán nem kellene ezt az egészet olyan komolyan vennem, de mégiscsak rászánom arra az időmet, hogy foglalkozok egy könyvvel, és azért találkozok a klubtársakkal, hogy kicseréljük a véleményünket, de kivel beszéljek, ha senki nem olvas.
Hozzá kell tennem, akadt, aki lelkes volt és szorgalmas. Miattuk is sajnálom, hogy így alakult ez a mai délután-este. Ők megérdemelték volna, hogy jó hangulatú legyen végig ez az egész.
Igazából azontúl, hogy volt, aki nem olvasott, az verte ki a biztosítékot nálam, amikor az egyik klubtárs megmutatta a moly.hu-ra szánt értékelését. A negatív véleményét le tudtam volna nyelni, hiszen nem vagyunk egyformák (hál' Istennek), de olyan stílusban fogalmazta meg, hogy én szégyelltem magam. Próbálta mentegetni magát, mégsem tudtam megérteni, hogyan képes ilyen hangnemet alkalmazni egy tényleg tehetséges író művével kapcsolatban. Túlreagáltam a dolgokat, beismerem, de elöntött az indulat, feladatomnak éreztem, hogy megvédjem Csáth Gézát. A másik fél pedig védte a saját igazát. Mindenesetre közölhette volna finomabban is a véleményét, nem hiszem el, hogy nem vette észre, mennyire fontos ez nekem.
Felesleges ragozni. Az eset hazavágta az estét. És komolyan elgondolkodom azon, van-e értelme továbbra is eljárnom ezekre a találkozókra. Nem ez az egy alkalom vitt közelebb efelé az elhatározás felé, van ennek előzménye is. Viszont ez az eset elgondolkodtatott azon, kell-e nekem, hogy minden egyes találkozó alatt, után azon mérgelődjek, hogy már megint nem olvasta el mindenki a megbeszélt könyvet, már megint van fontosabb dolga a másiknak is, stb.
Egyre inkább úgy gondolom: nem, nem kell ez nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése