2013. április 28., vasárnap

Az elrabolt jövő elsiratása

Korábbi bejegyzésben utaltam már rá, hogy meghiúsult a Könyvfesztiválra való utazásom. Pedig nagyon régóta (január) óta tervezgettem, tervezgettük közösen a molytársakkal, hogy felutazunk a jeles alkalom kapcsán a fővárosba. Lévén a többség dolgozik, suliba jár, miegymás, a szombatot néztük ki, és megvalósulni látszott a nagy terv: öten mentünk volna, Jean, a barátja (sofőr), Zizz, aani és én. 
El is érkezett szépen csendesen a Könyvfesztivál hete, majd szerdán beütött nálam a krach. Hasfájással mentem el reggel orvoshoz, de a műtőasztalon kötöttem ki. Még aznap megoperáltak, így a hétvégi tervek elszálltak, mint szürke szamár a szélben (vagy az valami másik hasonlatban szerepel?). Szörnyen éreztem magam: egyrészt komoly fizikai fájdalmaim, diszkomfort érzeteim voltak, másrészt nem tudtam (azóta se tudom) túltenni magam a tényen, ha mindez egy héttel később következik be, akkor egy fantasztikus élménnyel lettem volna gazdagabb. Ennél rosszabb időzítése nem is lehetett volna ennek az egésznek. Tudom, az ilyesmi sosem jön jól, mégis a csalódottságom, hogy a sors most megfosztott valamitől, határtalan. 
A többiek persze vigasztaltak, vigasztalnak folyamatosan, a könyvemet is felvitték, hogy dedikáltassák, illetve rengeteg szuvenírt, meglepetést hoztak. Eszméletlenek ezek a csajok! Alig pár hónapja ismerem őket, ez mégsem érződik a kapcsolatunkon, mintha ezer éve barátnők lennénk... Tényleg a barátaimnak tartom őket, nagyszerű emberek, ami így elég közhelyesnek hangzik, de ők igazán azok! Csak remélni tudom, hogy nekik is olyan fontos a barátságunk, mint nekem az övék, és hosszú ideig fennmarad ez a jó viszony. Remélem, ezt a jövőt nem veszi el tőlem már senki...
És akkor a kapott szuvenírek, ajándékok lajstromba vétele: molyos kitűzők (kétféle, az egyiket már fel is avattam), klub kitűző, a klub logójával díszített fénykép (2 méretben), Hódokról csoportkép, könyvjelzők (eszmélet mennyiségben!), "Ne zavarj, olvasok" feliratú táblácska, kulcstartó (ami egyben sörnyitó, nagyon praktikus) és két könyv (az egyiket Jean ajándékba kapta, de már megvolt neki, így továbbpasszolta nekem, a másikat aanival közösen vették nekem, tudták, hogy fáj a fogam a volt egyetemi évfolyamtársam díjnyertes könyvére).

2 megjegyzés:

  1. Én is ugyanígy érzek :) Annyira örülök, hogy megismerhettelek és ilyen jó barátnők lettünk :)

    VálaszTörlés